Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Idézetek csak úgy

Milyen különös, hogy épp Rex Donaldsonnak adta a szívét! Az ő társaságában is akadnak szerelmek, hisz anélkül nem élet az élet, de hát miért kell az ilyesmit komolyan venni? Az egyik jön, a másik megy... De Rex Donaldsonnal más a helyzet. Rex iránti vonzalma egyszerű, mély és erős. Szüksége van Rexre. Higgadt nyugalma, elvont gondolkodása egészen más, mint amit ő vidám felületes életében megszokott. Logikus, tudományos elme; tartózkodó, kissé pedáns magatartása mögött azonban erő rejlik. És zsenialitás! Rexnek első és legfontosabb a munkája - ő, Theresa, csak része (noha kellemes része) lehet Rex életének. És az önző, felületes Theresa, életében először érezte, hogy elfogadja - sőt, szívesen fogadja el - ezt az alárendelt szerepet. Mert Rexért mindenre, igen, mindenre képes!

Kitölteni az órát - ez a boldogság; kitölteni az órát, nem hagyva helyet a megbánásra, s nem várni a jóváhagyásra.

 

Idegi bántalmak esetén a beteg gyakran fordul idegenhez, és ugyanakkor elveszíti bizalmát a hozzá legközelebb állókban.

 

Otthon a festékeimből bármilyen színt ki tudok keverni. Rózsaszínt. Olyan halványat, mint a csecsemő bőre. Vagy olyan sötétet, mint a rebarbara. A tavaszi fű zöldjét. Kéket, ami úgy csillog, mint a jég a vízben. (...) Egyszer három napig szórakoztam, mire sikerült kikevernem a fehér prémen megcsillanó napsugár színét. Először azt hittem, hogy a sárga valamelyik árnyalata lesz, de aztán rájöttem, hogy a dolog sokkal összetettebb ennél. A színek rétegekben vetülnek egymásra. És szépen összeolvadnak.

 

Minden csak önmagának talmi képe,
hisz elmállik, emléke sem marad;
de nézz a mult dermedt jégtengerébe:
ott megrögződött minden mozdulat.

 

Van a zene... A csodálatos. Mindent elmond neked, és mindent elmond rólad. A zene, ami egy fehér lapon a laikus számára csupán különféle jelek valamiféle megfoghatatlan, értelmezhetetlen halmazának tűnik. De az értő szem már látja a dallamot, ami lelkében életre kel, amit másokkal megoszt. És ebben a pillanatban a zene már nem csak a hangok meghatározott sorrendjét jelenti. Ettől kezdve a barátod. Beszél hozzád, mesél neked, végigvisz tájakon, érzelmeken, életeken. Ha szeretsz valakit, elmondja neki. Ha félted őt, helyetted beszél. Szavakkal, vagy akár szavak nélkül mutatja meg érzéseidet neki. Mesél, mesél, mesél. Igen a zene él, életet ad. És összeköt embereket, szíveket, lelkeket. Amikor a másikkal, akivel ezt a dallamot meg szeretnéd osztani, együtt hallgatod, és tudod, érzed, hogy számára ugyanazt mondja, ugyanazt meséli. Amikor a zenében megértitek egymás gondolatait, érzéseit, ugyanazt élitek át, élitek meg. Akkor, abban a pillanatban a zene híddá válik, és így köt össze. Vele.

 

Van az ajándék... Mindegy, hogy mi. Nem számít, hogy nagy vagy kicsi, drága, vagy olcsó. Az ajándék valódi értékét nem ez határozza meg. Bármi válhat ajándékká. Egy mosoly, egy simogatás, egy ölelés is. De lehet az egy könyv, amiről tudod, hogy a másiknak fontos, és egy könyvjelző, amiről ő is tudja, hogy számodra mennyit jelent. A lényeg, hogy szíved minden melegével adod neki. Így a könyv minden oldala rólad fog szólni, a könyvjelző pedig nem csupán a lapok múlását jelzi, hanem téged idéz. Hiszen valójában nem könyvet, nem könyvjelzőt adsz, hanem a szívedet. És ennél többet nem adhatsz. Mert a szíved te magad vagy.

 

Azt hiszem, az életben egészen pontosan meghúzható a fiatalság és az öregség közötti határvonal. A fiatalság az egoizmussal ér véget, az öregség a másokért élt élettel kezdődik. Az én véleményem a következő: a fiatalok sok élvezetet és sok szenvedést kapnak az élettől, mert csak magukért élnek. Minden vágy és minden ötlet fontos nekik, minden örömbe belekóstolnak, de minden kínba is. (...) Ez a fiatalság. A legtöbb ember számára azonban elérkezik az idő, amikor mindez megváltozik, amikor elkezd másokért élni.

 
 

 

Profilkép



Utolsó kép


Facebook




Archívum

Naptár
<< Június / 2017 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 111306
Hónap: 1191
Nap: 25