Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Lovas idézetek

 

"... Ha valaki úgy viselkedik, mintha csak tizenöt perce lenne, akkor az egész napja rá fog menni a feladatra; ha viszont úgy tesz, mintha egész nap ráérne, akkor akár tizenöt perc alatt is elkészülhet..."

 

„Úgy gondolom, csak a ló szeretete, tisztelete mellett szabad csak vállalni ezt az életformát, és ez adja az alapot ló és ember kapcsolatához.”

„Nem tudok leszállni a bakról, mert a végtelenségig szeretem a fogathajtást, a versenyek hangulatát, a lovakat. Valamennyi az életem részévé vált.”

„Azt csinálhatom, amihez értek, amit mindennél jobban szeretek. Hobbi ez, de a lehető legkomolyabban fogom fel, mondhatnám, hivatásszerű hobbi. Hajtom a lovaimat, s megpróbálom belőlük is, magamból is a maximumot kihozni.”

 

 

„A lovassportolót a ló emeli azokba a magasságokba, amit elérhet. Az én értékítéletemben a ló a lovassal egyforma súllyal szerepel az összteljesítményben, és segítőtársa a lovasnak.”

„Lovak nélkül nem tudnék élni, nem tudnám elképzelni az életemet. Számomra a földi paradicsom a lovak között van.”

„A lóban olyan igaz barátot találtam, aki mindig őszintén reagál viselkedésünkre, és soha nem csalja meg az embert.”

„A lovaglás egyfajta magatartásforma is, hiszen a ló megtanítja az embert viselkedni.”
 

 
 

 

Profilkép



Utolsó kép


Facebook




Archívum

Naptár
<< Június / 2017 >>


Statisztika

Online: 2
Összes: 108936
Hónap: 1083
Nap: 41